Hozzávalók

  • 4 egész, tanyasi csirkecomb
  • 2 savanykás alma
  • 4 közepes vöröshagyma
  • 3 dl chardonnay
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
  • őrölt fekete bors

A tálaláshoz:

  • rukkola
  • friss bazsalikom
  • 8 koktélparadicsom
Elkészítési idő 75 perc
Adag 4 főre

Borban párolt csirkecomb

Finom, omlós fogás a hétvégére mely az egész család kedvence lehet!

A húst megmossuk, az esetlegesen rajta lévő tollakat eltávolítjuk. A megpucolt hagymát félbevágjuk vagy negyedeljük. A mustárt a fehérborban elkeverjük.

Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a combokat megpirítjuk. Ezután a húst sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal ízesítjük, majd egy akkora tepsibe sorakoztatjuk, amelyben lazán elférnek.
Ezután a hagymát is körbesütjük, majd a serpenyőbe öntjük a bort, és lassú tűzön felforraljuk, közben a lerakódott pörzsanyagot feloldjuk. A mártást a hagymával együtt a húsra borítjuk, óvatosan összerázzuk, az edényt lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 1/2 óra múlva a fóliát levesszük, a hús mellé dobjuk a darabokra vágott almát.
A sütő hőfokát 200 fokra emeljük, és az ételt további 15-20 percet pirítjuk amíg a csirke bőre ropogós és szép aranybarna nem lesz.

 

Kapcsolódó termékek

Univer ketchup

E-szám mentes, Adalékanyagokat nem tartalmaz

750g

649-

825-

Szent Gaál Szekszárd Rózsája száraz rosé bor

Egy könnyed, üde rosé cuvée bor a Szekszárdi Borvidékről. Jellegzetes, piros gyümölcsökre, eperre emlékeztető illatával, zamatával, élénk savtartalmával kellemesen frissítő.

750ml

1090-

1400-

Kotányi forralt bor fűszerkeverék

A fahéj, vanília, szegfűszeg és gyömbér kellemes aromái meghitt melegséget árasztanak. Nemcsak forralt borhoz ajánljuk, a Kotányi Forralt bor fűszerkeverék kiváló ízesítője lehet a forró almalének a hideg napokon.

35g

299-

380-

Piros szőlő

Piros szőlő lédig

480-

610-

Mogyoróvaj

Pörkölt földimogyoró (94%), Stabilizátor (zsírsavak mono- és digliceridjei), Nádcukor, Földimogyoró olaj (1%), Tengeri só.

450g

1025-

1350-

Torras Stevia mogyorókrém hozzáadott cukor nélkül

Csz.:123456

A termék édesítőszert és természetes cukrot tartalmaz, A termék diabetikus és gluténmentes étrendbe beilleszthető.

Mogyorókrém hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel (maltitollal, sztíviával).

350g

1149-

1460-

Holland kakaópor

Csz.:123455

Holland kakaópor 20-22% kakaóvaj tartalommal süteményekhez.

Származási ország – Hollandia

250 g

499-

640-

Receptek

Pezsgő koktél a koccintáshoz

Tovább

Singapore Sling koktél

Tovább

Arany Durbincs

Tovább

Csirkeburger BBQ mártással

Tovább

Borkrémes bonbon

Tovább

Gyümölcsös puncs szagos mügével

Tovább

Pezsgős bébipulyka salátaágyon, kenyérkockával

Tovább

Pezsgőben párolt pulykamell gombás tagliatellével

Tovább

Duplán csokoládés szelet

Tovább

Vörösboros vaddisznóragu

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból