Hozzávalók

  • 0,5 kg liszt
  • 3 db tojás
  • hideg víz
  • olaj
  • + még 8 db tojás

A salátához

  • 1 fej saláta
  • 1 dl 10%-os ételecet
  • 10 dkg kristálycukor
  • 7-8 dl hideg víz
  • csipet só
Adag 4

Tojásos nokedli fejes salátával

  1. Egy lábasban legalább öt liter vizet 1 ek. sóval felteszünk főni. Amikor már látjuk, hogy a víz forr, akkor keverjük ki a galuskatésztát, így sokkal könnyebben fogunk tudni vele dolgozni.
  2. A lisztet tálba tesszük, ráütjük a tojásokat, ízesítjük egy csipet sóval és fakanállal kevés hideg vizet adagolva hozzá simára keverjük. A tésztának nem szabad túl hígnak lennie, de az sem jó, ha már csak nagy erővel tudjuk keverni.
  3. Galuskaszaggatóval két részletben a forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Miután feljött a víz tetejére, szűrőkanállal kiszedjük és hideg vízben kissé átöblítjük.
  4. Egy serpenyőben vagy lábasban olajat melegítünk, rátesszük a kifőtt galuskát és állandóan kevergetve felforrósítjuk.
  5. Közben a tojásokat felütjük, felverjük, majd a forró galuskára öntjük. Állandóan kevergetve addig melegítjük, míg a tojás szinte teljesen meg nem szilárdul.
  6. A salátához a cukrot, az ecetet és a sót hideg vízben elkeverjük.
  7. A fejessalátát megmossuk és konyharuhára fektetve lecsepegtetjük. A salátát fogyasztás előtt pár perccel mártjuk a salátalébe, és a galuska mellé kínáljuk.

Receptek

Uzbek plov

Tovább

Hotate no saute

Tovább

ISZTRIAI „PLJUKANCI” TÉSZTA

Tovább

Zachtgegaarde Hollandse kalfswang

Tovább

Terre & mer

Tovább

SVIČKOVA

Tovább

Stoofvlees

Tovább

Fiaker-Gulasch

Tovább

VARENYKY MEGGYEL

Tovább

ÇİĞ KÖFTE

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból