Hozzávalók

  • 2 padlizsán (kb. 70 dkg)
  • 30 dkg krumpli
  • 4 evőkanál olaj
  • 50 dkg darált hús
  • őrölt bors
    a paradicsomos szószhoz:
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 nagyobb vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál csípős paprika
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 60 dkg paradicsom
  • 1 dl száraz vörösbor (pl. barrique)

  • a besamelmártáshoz: 
  • 2 púpozott evőkanál liszt
  • 2-3 púpozott evőkanál vaj
  • 6 dl tej
  • 1 tojássárgája
  • őrölt bors
  • frissen reszelt szerecsendió
    a sütőtálhoz:
  • kevés zsír
    a tetejére:
  • 15 dkg reszelt sajt
Elkészítési idő 2 óra
Adag 4 főre

Görög muszaka

Az olajon az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, beletesszük a zúzott fokhagymát, a lehéjazott, felkockázott paradicsomot, a bort, valamint a többi fűszert és hozzávalót.

Ha felforrt, kis lángon addig főzzük, amíg sűrű mártás nem lesz (kb. 1 óra). Közben a megtisztított krumplit hajszálvékonyra szeleteljük, és tapadásmentes serpenyőben, 2 evőkanál olajon, sóval, borssal meghintve megdinszteljük.

A padlizsánt szintén felszeleteljük, megkenjük vékonyan olajjal, és serpenyőben barnásra sütjük mindkét oldalát.

Kevés olajon fehéredésig pirítjuk a húst, sózzuk, borsozzuk, készre sütjük.

A besamelhez a vajat felolvasztjuk, hozzátesszük a lisztet, és habverővel habzásig kavarjuk, hozzáöntjük a megmelegített tejet, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, és kb. 5 percig főzzük folyamatosan kevergetve. Amikor levesszük a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni, majd belekeverjük a tojás sárgáját.

Magas falú sütőtálat vékonyan kizsírozunk, az aljára öntünk kevés paradicsomszószt, erre borítjuk a krumplit, kevés sóval és borssal megszórjuk. Erre rétegezzük a hús felét, majd a paradicsomszósz nagyobbik felét, és rákerül egy sor padlizsán. Ezután a megmaradt hús, végül a padlizsán kerül sorra, amire rákanalazzuk a paradicsomszósz maradékát. Ráöntjük a besamelt, rászórjuk a sajtot, és. 200 fokos sütőben kb. 30 percig vagy addig sütjük, amíg a teteje szép barna nem lesz.

 

Kapcsolódó termékek

Zöldpont koriander

20g

279-

360-

Petrezselyemzöld

Petrezselyemzöld

10g/tasak

159-

210-

Univer ketchup

E-szám mentes, Adalékanyagokat nem tartalmaz

750g

649-

825-

Shan’shi Chop Suey ázsiai vegyes zöldség

Ázsiai vegyes zöldség ecetes lében.

569-

730-

Szent Gaál Szekszárd Rózsája száraz rosé bor

Egy könnyed, üde rosé cuvée bor a Szekszárdi Borvidékről. Jellegzetes, piros gyümölcsökre, eperre emlékeztető illatával, zamatával, élénk savtartalmával kellemesen frissítő.

750ml

1090-

1400-

Kotányi forralt bor fűszerkeverék

A fahéj, vanília, szegfűszeg és gyömbér kellemes aromái meghitt melegséget árasztanak. Nemcsak forralt borhoz ajánljuk, a Kotányi Forralt bor fűszerkeverék kiváló ízesítője lehet a forró almalének a hideg napokon.

35g

299-

380-

Piros szőlő

Piros szőlő lédig

480-

610-

Pirított hagyma

Ropogós, sült hagyma darabok

200g

383-

490-

Nescafé Dolce Gusto Cortado Espresso Macchiato

Teljes tejpor koffeinmentes azonnal oldódó kávéval

16 db 99,2 g

1699-

2200-

Gyorsfagyasztott zöldség keverék

Csz.:123458

Gyorsfagyasztott sárgarépa, karfiol és brokkoli keverék

299-

380-

Receptek

FENYŐMAGOS, GORGONZOLÁS TAGLIATELLE

Tovább

Pizzatészta

Tovább

Kesudió pesto

Tovább

Krémes paradicsom pesto

Tovább

Mandulás pesto

Tovább

Sajtleves tésztasapkával

Tovább

Pirított tintahal, narancsos cukkinisaláta

Tovább

Csirkés tostada

Tovább

UKRÁN BORSCS

Tovább

SZÁRMA

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból