Hozzávalók

80 dkg nílusi sügérfilé

só, szemes bors

1 citrom leve

5 dkg rétesliszt

5 dkg vaj

A KÖRETHEZ:

25 dkg vörös lencse

0,5 dl zöldségleves

1 sárgarépa

1 petrezselyemgyökér

1 kis zellergumó

1 fej vöröshagyma

4 dkg vaj

1 ek. balzsamecet

fél csokor koriander

Elkészítési idő 35 perc
Adag 4 főre

Nílusi sügér – lencsével

 

  1. A halfilét megmossuk, konyhai papírkendővel szárazra töröljük, és 4 darabra vágjuk. Meghintjük sóval és frissen őrölt borssal, majd meglocsoljuk citromlével, lefedjük, állni hagyjuk.
  2. A lencsét megmossuk, és a zöldséglevesben 5 percig főzzük. Leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, a levet felfogjuk.
  3. A zöldségeket megtisztítjuk, vékony csíkokra, majd kis kockákra vágjuk. A hagymát felaprítjuk. A vajat felforrósítjuk, megpároljuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a zöldségeket, és 8 percig pirítjuk. Belekeverjük a lencsét, a főzőlé felét, az ecetet, és sóval, borssal ízesítjük, összeforraljuk. A koriandert leöblítjük, apróra vágjuk, és a zöldségekre szórjuk.
  4. A halat szárazra töröljük, megforgatjuk a réteslisztben, a felesleget lerázzuk róla. Felforrósítjuk a vajat, a halfiléket 7 percig pirítjuk benne, közben megfordítjuk. A zöldséges lencsével kínáljuk.

 

 

BORAJÁNLÓ:

Günzer Tamás Bocor chardonnay

Kiváló évjárat ígéretes fehérbora a Bocor dűlőből. Színe aranysárga, ízében vastag, koncentrált, mely 3 hónapot érlelődött új francia barrique hordóban. Összetett illatában az elegáns pörkölési aromák mellett banán és zöldalma fedezhető fel.

Receptek

Bacalhau confitado

Tovább

BoLuo gulao xiaqiu

Tovább

Hotate no saute

Tovább

Terre & mer

Tovább

Éjféli falatkák: alufóliában sült krumpli garnélarákkal és céklával

Tovább

Gratinált osztriga pezsgőhabbal

Tovább

Rákos-marhás kenyérfalatkák

Tovább

A homár feldarabolása

Tovább

Pontykrém wrapban

Tovább

Ponty zöldségcsíkokkal

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból