A legjobb hamburger ismérvei

Ma már mindenki ismeri a hamburgereket. Na most itt nem feltétlen arra gondolunk, amit a nagy gyorsétterem láncokban lehet vásárolni, hanem a mondjuk kézművesebb helyeken kapható példányokra. Jártunk már úgy mindannyian, hogy belefutottunk egy olyan hamburgerbe, ami nem annyira finom. Na most összeszedtünk 3 ismérvet, amitől igazán jó egy hamburger.

Első ilyen a házi buci. Rengeteget számít, mégis kevesen gondolnak erre. Fényes tetejű, szezámmaggal megszórt, ízében tökéletesen kiegészíti a többi alkotóelemet.

Természetesen az egyik legfontosabb a húspogácsa. Nagyon fontos, hogy ne legyen túlsütve, mert akkor minden szaftját, igazi zamatát elveszíti, mégis rengeteg helyen túlsütik. Legjobb, ha 1-1 percig sül mindkét oldala, majd rákerül a sajtszelet és fedő alatt így még 1 percig sül. Így megmarad a hús íze és nem lesz kiszáradva.

Vannak még olyan összetevők, amik apróságnak tűnnek, de sokat adnak hozzá a hamburgerünk ízéhez. Ilyen például a savanyított hagyma, amit nagyon könnyű elkészíteni, mégis sokszor kimarad. Pedig már a megjelenése is gusztusos a maga rózsaszínes kinézetével.

Kifejezetten javuló tendenciát láthatunk egyébként például a Sound-on, Szigeten és VOLT fesztiválon felvonultatott hamburgerek hadában. Évről évre egyre több és jobb minőségű hamburgereket kaphatunk, így már ki sem kell menni a fesztiválról ahhoz, hogy egy igazán jót együnk.

Kapcsolódó termékek

Nescafé Dolce Gusto Cortado Espresso Macchiato

Teljes tejpor koffeinmentes azonnal oldódó kávéval

16 db 99,2 g

1699-

2200-

Epres ízesítésű csokoládé pasztilla

Csz.:123457

Tejcsokoládé (cukor, kakaóvaj, teljes tejpor, kakaómassza, emulgeálószer: szójalecitin, aroma: vanília), Puffasztott rizs 11% [rizsliszt, cukor, malátakivonat (árpa), só, stabilizátor: E170i, növényi olaj: repce, emulgeálószer: szójalecitin], Aroma: eper, Tejcsokoládé: kakaó szárazanyag legalább 35%.

899-

1150-

Receptek

Diós gombóc gombamártással

Tovább

Krémsajtos terrine gesztenyével

Tovább

Sáfrányos kagylóleves

Tovább

Bélszín steak „wellington” gomba ragus vajas kosárban kelbimbóval

Tovább

Blini snidlinges tejföllel

Tovább

Bárány csülök, magvas, narancsos tabuleval (menta, koriander)

Tovább

Áfonyás kalács

Tovább

Szarvasgerinc pisztáciás-petrezselymes krusztával, gesztenyés zeller pürével és cseresznyés pecsenyelével

Tovább

Panettone narancsos mascarpone habbal, bazsalikom „pesto”-val

Tovább

Sertésszűz, édeskömény veloutéeval, céklás rizottóval

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból