Az ezerarcú „villányi kisburgundi”: a pinot noir

A pinot noir – a pinot blanc-nal és a pinot gris-vel, vagyis a szürkebaráttal szoros családi köteléket alkotva – Franciaországból származó szőlőfajta, ezen belül is Burgundia és Champagne környékén találkozhatunk vele a leggyakrabban.

A „noir” elnevezés feketét jelent, hiszen ez a szőlőfajta a legsötétebb színű a családból. Franciaországban a pinot noirt elsősorban pezsgő-alapnak használják, míg Magyarországon inkább vörösbort készítenek belőle.

A szőlőfajtára jellemző, hogy igen érzékeny a környezetére: leginkább a hűvös, északi lejtőket kedveli. Ennek megfelelően a nagy téli fagyokra, havazásokra, hidegekre is sokkal kevésbé érzékeny, nem úgy a szőlőtőkéket gyakran megtámadó gombafajtákra. Kifejezetten szereti a meszes- vagy vulkanikus talajtípusokat. Mivel rengeteg odafigyelést, törődést igénylő szőlőfajtáról beszélünk, ezért Magyarországon viszonylag kevés helyen, elsősorban a balatonboglári lankákon termesztik, de az utóbbi időben egyre több helyen találkozhatunk ezzel a vékony héjú, édeskés szőlőfajtával: Eger környékén, valamint Villány bortermelő vidékein is előszeretettel ültetik. Sokan eredetileg „villányi kisburgundi” néven ismerhetik, hiszen Magyarországon már a huszadik század elején sem volt ismeretlen a „borok hercegnőjeként” emlegetett kifejezetten kényes szőlőfajta.

Ahogyan már korábban is említettük, a pinot noir nem érzi jól magát akármilyen időjárási adottságokkal rendelkező területen: a hűvösebb éghajlat garancia a pinot noirban rejlő lehetőségek maximális kiaknázására, de egy mérsékelten meleg területen is izgalmas, gyümölcsös variációkra bukkanhatunk. Hamar érik, ezért különösen nagy kora tavaszi fagyveszélynek van kitéve ez a szőlőfajta, ugyanakkor egy déliesebb, mediterrán klímán nagyon gyorsan és nagyon hamar túlérnének a szemek. Mivel a pinot noir szőlőfajta kiemelkedően sok adottsággal rendelkezik, a végeredményt jelentő skála rendkívül széles.

A pinot noir már két-hároméves korára rendelkezik komoly, karakteres tulajdonságokkal: tannintartalma, kereksége, ízeinek alapstruktúrája már ekkorra kialakulóban van. Mivel hamar érik, a világosabb szín és az átlagosnál alacsonyabb tannin tartalom egyaránt jellemzőek rá. Rendkívül sok stílusban készítik világszerte: mivel egy nagy múltú szőlőfajtáról beszélünk, számos hibridjét láthattuk kialakulni az idők folyamán – emellett azt sem árt figyelmen kívül hagynunk, hogy a termőterület változatossága milyen kiemelkedő hatással van a termesztés végeredményére.

A pinot noir fellelhetősége nemzetközi vonatkozásban sem elhanyagolható: a már említett egri, villányi és balatonboglári vidékek mellett megtalálhatjuk Kaliforniában, Ausztráliában, Elzász egyes területein, valamint értelemszerűen származási helyén Champagne és Burgundia környékén is. A pinot noir ízharmóniája kifejezetten gyümölcsös: a málna, a meggy, az eper és a ribizli mellett a legkülönfélébb bogyós gyümölcsök zamatát fedezhetjük fel egy-egy pohár kellemes hőmérsékletű pinotban. Szervírozását 16-18 fokon ajánlják, tökéletes kísérője lehet egy ízletes francia sajttálnak. Amennyiben szeretünk új dolgokkal kísérletezni és a hagyományos felfogástól kissé eltérni, akkor egy palack könnyedebb pinot noirt felszolgálhatunk akár egy lazac- vagy tonhalfogás mellé is, semmiképpen sem érhet minket csalódás.

Kapcsolódó termékek

Nescafé Dolce Gusto Cortado Espresso Macchiato

Teljes tejpor koffeinmentes azonnal oldódó kávéval

16 db 99,2 g

1699-

2200-

Epres ízesítésű csokoládé pasztilla

Csz.:123457

Tejcsokoládé (cukor, kakaóvaj, teljes tejpor, kakaómassza, emulgeálószer: szójalecitin, aroma: vanília), Puffasztott rizs 11% [rizsliszt, cukor, malátakivonat (árpa), só, stabilizátor: E170i, növényi olaj: repce, emulgeálószer: szójalecitin], Aroma: eper, Tejcsokoládé: kakaó szárazanyag legalább 35%.

899-

1150-

Receptek

Diós gombóc gombamártással

Tovább

Krémsajtos terrine gesztenyével

Tovább

Sáfrányos kagylóleves

Tovább

Bélszín steak „wellington” gomba ragus vajas kosárban kelbimbóval

Tovább

Blini snidlinges tejföllel

Tovább

Bárány csülök, magvas, narancsos tabuleval (menta, koriander)

Tovább

Áfonyás kalács

Tovább

Szarvasgerinc pisztáciás-petrezselymes krusztával, gesztenyés zeller pürével és cseresznyés pecsenyelével

Tovább

Panettone narancsos mascarpone habbal, bazsalikom „pesto”-val

Tovább

Sertésszűz, édeskömény veloutéeval, céklás rizottóval

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból