91 éves korában elhunyt Paul Bocuse

A franciák legtöbbet ünnepelt sztárséféről nevezték a Bocuse d’Or szakácsversenyt.

Paul Bocuse saját híres éttermében hunyt el január 20-án, szombaton, Lyon közelében – írja az AFP hírügynökség.

Emmanuel Macron francia elnök együttérzést fejezte ki a családdal, majd úgy emlékezett a séfre: „akiben a francia konyha testet öltött”. Az 1970-es évektől az új francia konyhaművészet egyik megálmodója és úttörője volt. „Ez a mozgalom mélyrehatóan megváltoztatta a francia konyhát” – fogalmazott Macron. „Most az ország séfjei sírnak a konyháikban” – tette hozzá az elnök.

Paul Bocuse étterme a L’Auberge du Pont de Collonges három Micelin-csillaggal büszkélkedhet már 1965 óta. A Gault-Millau magazin már 1989-ben az évszázad séfjeként emlegeti, majd 2011-ben hasonló jelzővel illeti az Amerikai Kulináris Intézet is.

„Imádom a nőket, túl sokáig élünk ahhoz, hogy egész életünket csak egy emberrel töltsük. Úgy dolgozom, mintha 100 éves lennék, és úgy élvezem az életemet, mintha minden nap az utolsó lenne„ – mondta Paul, egy 2005-ös interjújában a Daily Telegraph-nak.

Éttermei

Bocuse d’Or szobor

Paul Bocuse öt bisztrót és egy gyorsbüfét üzemeltetett Lyonban, továbbá a Restaurant Paul Bocuse-t, a zászlóshajó L’Auberge du Pont de Collonges-t, valamint a családi örökség L’Abbaye de Collonges-t a Lyontól alig öt km-re, a Saône partján fekvő Collonges au Mont d’Orban. Ezen kívül Orlandoban, Tokióban és Nagoyában is van étterme a családnak.

Díjak, kitüntetések

Számtalan díjjal és kitüntetéssel büszkélkedhet, 1975-ben becsületrendet is kapott. Róla nevezték a Bocuse d’Or-t, a világ leghíresebb szakácsversenyét, amit 1987 óta rendeznek meg. 2016-ban Budapest adott otthont az európai döntőnek. 2018. február 7-9. között pedig a SIRHA szakkiállításon, – mely Európa egyik legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása – rendezik meg a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét. Az indulók közül Volonter Istvánnal, Pohner Ádámmal és Veres Istvánnal interjú is készült.

Forrás: AFP, BBC

 

 

Receptek

Uzbek plov

Tovább

Hotate no saute

Tovább

ISZTRIAI „PLJUKANCI” TÉSZTA

Tovább

Zachtgegaarde Hollandse kalfswang

Tovább

Terre & mer

Tovább

SVIČKOVA

Tovább

Stoofvlees

Tovább

Fiaker-Gulasch

Tovább

VARENYKY MEGGYEL

Tovább

ÇİĞ KÖFTE

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból