Günzer Tamás interjú

“Illatmániás vagyok” – Interjú Günzer Tamással

A szakma őszinte szeretete és kemény munka – a villányi borvidék egyik legnépszerűbb borászata, Günzer Tamás Pincészete e két elv alapján gyarapodott folyamatosan az elmúlt 26 évben. Günzer Tamás, alapító a borászat világában nőtt fel, és bár eleinte állattenyésztő üzemmérnöknek tanult, mindig szakított időt a szőlőhegyekre. Díjnyertes borait már több mint 10 éve értékesíti a METRO áruházban, és elmondása szerint ritka az ilyen jó partneri kapcsolat. Erről és az elmúlt évtizedek sikereiről beszélgettünk vele.

Név: Günzer Tamás Pincészete
Hely: Villány
A pincészet alapításának dátuma: 1991
Alapító: Günzer Tamás

Gyermekkora óta az élete része a borászat, mik azok az élmények, amik végül erre a szakmára vezették? Családja hogyan segíti Önt a munkálatokban?

Édesapámmal már gyermekkoromban is nagyon sokat jártam a szőlőhegyre, nagyon vonzott, amivel foglalkozik. Látta rajtam, hogy élvezem a munkát, így 1991-ben a diplomaosztómra kaptam egy 0,3 hektáros kis ültetvényt. „Tiéd a munka, tiéd a bevétel” mondta, ezekkel a szavakkal indított utamra a szakmában. Édesanyám mindig kijött velem zöldmunkázni. Hamarosan elkészítettem az első boromat, egy Portugiesert, ami aranyérmes lett a Villányi Borversenyen. A díj hatalmas büszkeséggel töltött el, és a bor értékesítéséből befolyt összegből vettem egy másik ültetvényt. 2002-ben a Pannon Bormustrán a Cabernet Sauvignon borom „csúcsbor” lett, és bekerült Magyarország legjobb 20 bora közé, ekkor döntöttem végleg a borászat mellett. Időközben a pincészet családi vállalkozássá nőtte ki magát, a feleségem a vendéglátást irányítja és könyvel, a fiam pedig borász végzettségével a főborász, az én jobb kezem. A lányom még tanul, de már most is ő intézi a cég marketingjét. Úgy hiszem, ez náluk is szenvedély, soha nem erőltettem, mégis ezt az utat választották.

Mi a villányi borok titka és miben lehet a jók között is jobbnak, a legjobbnak lenni?

Mint minden villányi borász, így én is törekszem a nagyon magas minőségű vörösborra. Legutóbb a Villányi Borversenyen a mi pincészetünk hozta el a CHAMPION díjat egy 2012-es Ördögárok Merlot-val. Nagy büszkeségem a Mátyás Cuvée is, amelyet édesapámról neveztem el. Vannak boraink, amiket kizárólag svájci és kínai exportra adunk el, ilyen például a Bocor Grandior Merlot. Az én személyes kedvencem a Mont Blanc Cuvée, ami egy hármas házasítás, szintén díjnyertes bor.

Mik az aktuális bortrendek? Mik a legkedveltebb borfajták, ha egyáltalán vannak ilyenek?

Szerintem a rosé és a könnyű fehér.  A vörösborok között egyre inkább a könnyedebb fajták és a gyümölcsös ízek felé fordul az érdeklődés. Felfelé ível a gyöngyöző bor, amivel magunk is próbálkozunk: az igazán illatos Irsai Olivért 2,5 bar széndioxiddal dúsítjuk. Pálffy István egyszer azt mondta rólam egy riportjában, hogy „illatmániás” vagyok. Ez teljesen igaz rám. Nekem mindenem az illat és úgy gondolom, ez a sikerem egyik titka.

Mi várja az Önök pincészetében az idelátogatókat, a jó borokon kívül milyen szolgáltatásokkal lehet megnyerni a vendégeket?

Nagy hangsúlyt fordítunk a programokra, borkóstolókra. Közkedvelt program az Ördögárok túra, és idén már negyedik alkalommal szerveztük meg a Halnapokat, itt nyílt tűzön sütjük-főzzük a halat és hozzá felkínáljuk a legmegfelelőbb borainkat. Fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatot a vendégeinkkel.

Mióta dolgoznak együtt a METRO-val, hogyan értékelik az együttműködést? Miben segíti a METRO a vállalkozást?

A METRO-val nagyon jó a kapcsolatunk, és szerencsére évről évre erősödik, az áruházlánc nagyon sok borunkat értékesíti kitűnő árakon.  Ami különösen szimpatikus, hogy éttermekkel is kapcsolatban állnak. Nagyon rugalmas a beszállítás is, amint megjelenik egy új borunk, a következő héten már a polcon van. Olyan termékünk is van, amelyből csak a METRO-nak adunk, például készítettünk egy chardonnay válogatást külön nekik. Kapcsolatunk immár 10 éve működik sikeresen.

Köszönjük az interjút Günzer Tamás-nak!

Receptek

Uzbek plov

Tovább

Hotate no saute

Tovább

ISZTRIAI „PLJUKANCI” TÉSZTA

Tovább

Zachtgegaarde Hollandse kalfswang

Tovább

Terre & mer

Tovább

SVIČKOVA

Tovább

Stoofvlees

Tovább

Fiaker-Gulasch

Tovább

VARENYKY MEGGYEL

Tovább

ÇİĞ KÖFTE

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból