Így megy a Juhász Testvérek Pincészetnél – Interjú Juhász Ádámmal

A nulláról kezdték, jelenleg azonban már több száz hektáron gazdálkodnak. A Juhász testvérek évtizedek óta foglalkoznak szőlőtermesztéssel, és idővel egyre nagyobb borbirodalmat építettek ki az egri térségben. A pincészet a borkedvelő közönség körében hatalmas népszerűségnek örvend, mára pedig már teljes családi vállalkozásként működik. Juhász Ádámot, az egyik alapító fiát kérdeztük a pincészetről, és a METRO-val évek óta gördülékenyen zajló partneri kapcsolatukról.

Név: Juhász Testvérek Pincészete
Hely: Egerszalók
A pincészet alapításának dátuma: 1996
Alapítók: Juhász Attila és Juhász Péter 

Pincészetük az egri borvidéken található, milyen szőlőfajták jellemzik a területet?

Az egri borvidék minden tekintetben igen sokszínű, nincs ez másképpen a szőlőfajtákkal sem. Helyi és világfajtákkal is foglalkozunk, így például a hazai legfontosabb szőlő az Olaszrizling, illetve a világfajták közül Chardonnay vagy Sauvignon Blanc. Kékszőlők közül is sokfélével rendelkezünk, például Kékfrankos, vagy Portugieser, világfajták közül pedig példaként említhetném a Merlot-t vagy a Pinot Noirt.

Mikor és hogyan indult a vállalkozás, milyen múltra tekint vissza a családjukban? A borászok világában elég ritka, hogy két testvér több mint húsz éve sikeresen együttműködik. Mi a munkamegosztás kettejük között?

A vállalkozás alapítói édesapám, Juhász Attila, és az ő testvére, Juhász Péter, mostanra azonban az egész család együtt dolgozik. 1996-ban alapították a pincészetet, de már a nagyszülők is foglalkoztak szőlőtermesztéssel. Jelenleg több száz hektáron gazdálkodunk, és nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy teljesen a nulláról indultunk, így az elért eredményekre nagyon büszkék vagyunk. Évente közel két és fél millió palackot értékesítünk, a pincészet teljes tárolókapacitása pedig 30 ezer hektoliter. Kezdetben minden feladatkört édesapámék láttak el, és ahogyan fejlődtek, úgy alakultak ki a testvérek személyiségéhez illő szerepek. Péter a termelésért, édesapám pedig a gazdasági részért, értékesítésért és marketingért volt felelős. Végül én is visszatértem erre az útra és miután külföldön elvégeztem a mesterképzést, hazajöttem, és 2015 év eleje óta kiveszem a részem a munkálatokból, ahogyan a családom többi tagja is.

Voltak-e, és ha igen, melyek voltak borászatuk fejlődésében a mérföldkövek? Mire a legbüszkébbek az elmúlt évtizedekből?

Nagy büszkeségünk, hogy a mai napig 100 százalékban családi és magyar tulajdonú vállalkozás vagyunk. Rengeteg pályázati lehetőségünk volt, ezeknek köszönhetjük, hogy ma már a legkorszerűbb technológiával dolgozhatunk, de ettől független az egri borkészítés hagyományait is őrizzük.

Milyen változásokat hozott ez a fejlődés a pincészet életében?

Az évek során megismertük és megtapasztaltuk dűlőink teljesítőképességeit. A technikai fejlődésnek nagyon sok előnye van, ennek köszönhetjük például a legnagyobb büszkeségünket, a Juhász Rosét. Az elsők között voltunk, akik egy kis szénsavat tettünk a roséhoz, amitől az egész sokkal könnyedebb lett.  Azonban a nagy fejlődés mellett a hagyományőrzést is fontosnak tartjuk.

Mióta dolgoznak együtt a METRO-val? Miben segíti a METRO az Önök vállalkozását?

Közel nyolc éve dolgozunk együtt a METRO-val, aki a HORECA szektor egyik legnagyobb partnere, így sok fogyasztónkhoz eljutnak a boraink. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk az áruházlánc képviselőivel, számos segítséget kapunk tőlük mind az értékesítés, mind a márkaépítés terén. Óriási érték számunkra, hogy a Juhász Rosé minden évben megdönti az eladási rekordokat a METRO-ban is.

Receptek

Uzbek plov

Tovább

Hotate no saute

Tovább

ISZTRIAI „PLJUKANCI” TÉSZTA

Tovább

Zachtgegaarde Hollandse kalfswang

Tovább

Terre & mer

Tovább

SVIČKOVA

Tovább

Stoofvlees

Tovább

Fiaker-Gulasch

Tovább

VARENYKY MEGGYEL

Tovább

ÇİĞ KÖFTE

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból