Koronázza meg az élményt!

Egy gyümölcsből készített desszert könnyed és színes záróakkordja lehet egy gondosan megkomponált menünek, ráadásul elkészítésével megcsillogtathatjuk konyhai tudásunkat, és új köntösbe öltöztethetjük a jól bevált klasszikusokat.

Az édességek a világ valamennyi kultúrájában komoly hagyományokra tekintenek vissza. Csak a 19. században kerültek az étkezések végére, korábban a többi étellel együtt szolgálták fel őket. Sok ázsiai és afrikai országban ma is egyszerre teszik az asztalra az összes fogást. Talán ennek köszönhető, hogy az édességek arrafelé könnyedebbek, mint Nyugat- és Kelet-Európában, Észak- és Dél-Amerikában, ahol elterjedtebbek a nehezebb desszertek.

Az édesség különösen egy kiadós, gazdag étkezés végén esik jól. A gyümölcsök mindig is főszerepet játszottak a desszertkészítésben: gazdag íz- és színviláguk tartalmasabbá teszi a tejre és tojásra épülő süteménypalettát. Emellett szépen mutatnak és sokoldalúak: felhasználhatók salátákban, kompótokban, sörbetekben, hideg gyümölcslevesekben és kis tortácskákban. Télen elsősorban déli gyümölcsöket használhatunk, de fagyasztva a nyári gyümölcsök is egész évben elérhetők.

Klasszikusok új formában

A gyümölcsök változatossága ideális alapot teremt a kísérletezéshez. Izgalmas eredményekhez vezethet a desszertkészítésben az ellentétek – hideg és meleg, puha és ropogós, édes és savanyú – párosítása. A tapasztaltabb szakácsok számára érdekes kihívás a jól bevált és népszerű desszertslágerek ötletes továbbgondolása. A puha krém és a ropogós piskóta kombinációjára épülő olasz tiramisu például egészen új oldaláról mutatkozhat meg, ha málnát is adunk hozzá. A francia crème brûlée pedig kellemes meglepetést tartogat, ha a ropogós karamell alatt gránátalmakrémet találunk.

Édes téli csemege: gránátalma

A legnagyobb gránátalma-termelő országok között van India, Törökország, az Egyesült Államok, Spanyolország és Egyiptom. A legnépszerűbb fajta a California Wonderful, amelyet a névadó Kaliforniában, illetve Egyiptomban termesztenek. Októbertől januárig van szezonja, élénkpiros a színe, és grapefruit méretűre is képes megnőni. Ugyancsak Egyiptomból származik az édes Manfalouty fajta, amelynek héja rózsaszín, húsa sötétvörös. A legelterjedtebb változat azonban a törökországi Hicaz. A gyümölcs héja piros, sárga, zöld és fehér is lehet, átmérője általában 5-15 centiméter. A gránátalmát érés után szüretelik, és vastag, kemény héjának köszönhetően tovább megőrzi a szavatosságát, mint a többi gyümölcs. Hűtve akár hónapokig is eltartható.

Harmonikus páros: gyümölcs és csokoládé

Kevés alapanyag dobogtatja meg jobban az édesszájúak szívét, mint a csokoládé. Többféle színben, állagban és formában is megjelenik a desszertekben, és harmonikus kombinációt alkot sok gyümölccsel. Íme három példa a csokoládé és a gyümölcs párosítására: ropogós brownie cseresznyepálinkás tejszínnel, csokoládémousse kiwitortácskával, kókuszos csokoládémousse.

Tipp: A gyümölcsök és gyümölcskrémek a desszertek díszítésére is alkalmasak. A különböző színű gyümölcskrémek sokféle sütemény alapját képezhetik. Csipeszekkel, koktélpálcikákkal és némi képzelőerővel olyan gyönyörű desszertkölteményeket hozhatunk létre, amelyeket kár megenni.

Receptek

Uzbek plov

Tovább

Hotate no saute

Tovább

ISZTRIAI „PLJUKANCI” TÉSZTA

Tovább

Zachtgegaarde Hollandse kalfswang

Tovább

Terre & mer

Tovább

SVIČKOVA

Tovább

Stoofvlees

Tovább

Fiaker-Gulasch

Tovább

VARENYKY MEGGYEL

Tovább

ÇİĞ KÖFTE

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból