A vörösbor jótékony hatásai

A vörösbor jótékony hatásai az emberi szervezetre – bizonyított tény vagy városi legenda?

A borfogyasztás jótékony hatásait illetően rengeteg városi legenda, bizonyított tény és – sajnos sok esetben – néhány tévhit is kering a világhálón, amelyekbe nap mint nap belefuthat a lelkes olvasó. Az azonban biztos, hogy a legtöbb jótékony hatást a mai napig a száraz vörösborhoz kötik a szakértők.

 

Régóta közismert tény, hogy a vörösbor – a mértékletes fogyasztás mellett – kitűnő stresszoldó hatással bír. Bizonyára mindenkinek ismerős az érzés, amely átjárja a testet és a lelket egy hosszú nap után elkortyolgatott pohár vörösbor után. Nagyon fontos, hogy napi maximum 2 deciliter száraz vörösbor számít jótékony hatású mennyiségnek, így próbáljuk magunkat ehhez tartani.

 

A vörösbor kiváló antioxidáns hatással bír, mindemellett szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében. A benne található szaponin ugyanis segít, hogy a káros koleszterin ne tudjon megtapadni az érfalakon, későbbi esetleges érszűkületet, trombózist okozva. Fontos továbbá a szövetek rugalmasságának megtartásában, a szervezet fiatalon tartásában. A szakértők által csak francia paradoxonként emlegetett jelenség alátámasztja a vörösbor jótékony hatásairól alkotott képünket: hiába a franciák által fogyasztott kiemelkedő mennyiségű telített zsírsav, az ebből fakadó rendellenességek, esetleges halálesetek száma jóval alacsonyabb francia földön, mint például az amerikai térségben. Ennek okát a hozzáértők elsősorban a rendszeres vörösbor fogyasztásban látják. A napi 1-2 deciliter száraz vörösbort fogyasztók átlagéletkora 11 évvel haladhatja meg egyáltalán nem fogyasztó társaikét.

 

A női borfogyasztók számtalan plusz előnyt élvezhetnek a vörösbornak hála. Egyrészt állítólag feltölti bőrünk kollagén szintjét, ezáltal kisimítja a kialakult és kialakulásban lévő ráncokat, segít a pattanások és mitesszerek eltüntetésében, valamint a pigmentfoltok halványításában. A vörösbor a nehezebb női napok előtt és alatt is kiváló segítséget nyújthat görcsoldó hatásának köszönhetően. A szakértők ilyenkor kifejezetten ajánlják napi egy-egy pohár elfogyasztását. Rendkívül magas kalcium- és magnézium tartalmának köszönhetően támogatja a csontok és az ízületek megfelelő állapotának fenntartását. Mindemellett a benne található polifenolok gyulladásgátló hatással is bírnak, képesek meggátolni az egyes vírusok kialakulásának kockázatát, többek között a herpesz vírusét is.

 

A vörösbort bizonyított pozitív egészségügyi hatásai mellett évszázadok óta kiváló afrodiziákumként tartják számon, így ne legyünk szégyenlősek, ha szerelmi bájitalként szeretnénk azt felhasználni. A fent említett stressz- és feszültségoldó hatása mellett a vörösbor ugyanis az érhálózatra kiemelkedő hatással bír. Egy-egy pohár kiváló minőségű száraz vörösbor kellemesen ellazíthat, és segítségünkre lehet akár párkapcsolati vagy ismerkedési szempontból is.

 

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a nem mértékletes borfogyasztás nincs jótékony hatással a szervezetünkre, de kifejezetten káros folyamatokat is beindíthat, támogathat, így mindenképpen legyen borfogyasztásunk kulcsszava a mértékletesség!

Kapcsolódó termékek

Univer ketchup

E-szám mentes, Adalékanyagokat nem tartalmaz

750g

649-

825-

Szent Gaál Szekszárd Rózsája száraz rosé bor

Egy könnyed, üde rosé cuvée bor a Szekszárdi Borvidékről. Jellegzetes, piros gyümölcsökre, eperre emlékeztető illatával, zamatával, élénk savtartalmával kellemesen frissítő.

750ml

1090-

1400-

Kotányi forralt bor fűszerkeverék

A fahéj, vanília, szegfűszeg és gyömbér kellemes aromái meghitt melegséget árasztanak. Nemcsak forralt borhoz ajánljuk, a Kotányi Forralt bor fűszerkeverék kiváló ízesítője lehet a forró almalének a hideg napokon.

35g

299-

380-

Piros szőlő

Piros szőlő lédig

480-

610-

Mogyoróvaj

Pörkölt földimogyoró (94%), Stabilizátor (zsírsavak mono- és digliceridjei), Nádcukor, Földimogyoró olaj (1%), Tengeri só.

450g

1025-

1350-

Torras Stevia mogyorókrém hozzáadott cukor nélkül

Csz.:123456

A termék édesítőszert és természetes cukrot tartalmaz, A termék diabetikus és gluténmentes étrendbe beilleszthető.

Mogyorókrém hozzáadott cukor nélkül, édesítőszerrel (maltitollal, sztíviával).

350g

1149-

1460-

Holland kakaópor

Csz.:123455

Holland kakaópor 20-22% kakaóvaj tartalommal süteményekhez.

Származási ország – Hollandia

250 g

499-

640-

Receptek

Pezsgő koktél a koccintáshoz

Tovább

Singapore Sling koktél

Tovább

Arany Durbincs

Tovább

Csirkeburger BBQ mártással

Tovább

Borban párolt csirkecomb

Tovább

Borkrémes bonbon

Tovább

Gyümölcsös puncs szagos mügével

Tovább

Pezsgős bébipulyka salátaágyon, kenyérkockával

Tovább

Pezsgőben párolt pulykamell gombás tagliatellével

Tovább

Duplán csokoládés szelet

Tovább

Iratkozz fel a hírlevélre!

Értesülj elsőként a METRO legújabb ajánlatairól.

Igényelj METRO kártyát

A bevásárlás igazi élménye, lépje be egy új világba, ahol sose fogynak el az akciók.

metro.hu

Látogasson el weboldalunkra friss ajánlatainkért.

Meríts ötleteket friss katalógusainkból