Magyarország göndör büszkesége: a mangalica
A mangalica Magyarországon őshonos, törvényileg védett sertésfajta. Létezését sok legenda övezi, így íme pár történet a kialakulásáról, elterjedéséről.
A törökök kiűzése utáni években, a 17. század folyamán Magyarországon rendkívül alacsony volt a sertésállomány száma, mivel a török nép vallási okok miatt egyáltalán nem fogyasztott sertést. A sertéstenyésztés- és hajtás a 18. század során Felföldről és Erdélyből egészen az Alföldön át a Kisalföld térségéig terjedt. Az évek múlásával a mangalica kereskedelem egyre nagyobb méreteket öltött, és Ausztriától kezdve, Horvátországon át egészen Szerbiáig is eljutottak ezek a tenyészállatok. Miközben a nagyobbnál nagyobb kondákat hajtották, az állatállományból folyamatosan le-le morzsolódott pár egyed – felvásárlás vagy lopás útján – és így végezetül a vaddisznó és a korábban őshonos bakonyi- és szalontai fajták keveréséből létrejött a mangalica faj. Az így létrejött a sertésfaj olyan sikert aratott, hogy a 19. század elejére már teljesen kiszorította a bakonyi- és szalontai sertéseket, és egyeduralkodó sertésfajtává vált a piacon. A mangalicát ezután rendszeresen párosították más fajtákkal az előnyös tulajdonságok és képességek fejlesztésének okán, de a mangalica külső jegyei így is mindenhol jellegzetesek maradtak.
A mangalica külseje utánozhatatlan: feltűnően göndör, gyaluforgászerű, dús szőke szőrrel borított, testalkata zömök, lábai rövidek. A szőrvastagság nyáron vékonyabb, télen sokkal vastagabb, durvább, szálkásabb jellegű. A malacok születésük után csíkosak, majd ez a későbbiek során eltűnik róluk.
A mangalica sertésnek több fajtája is elterjedt Magyarország lankáin. Az úgynevezett szőke mangalica a leggyakrabban előforduló fajta, remekül alkalmazkodik a kül- és beltéri körülményekhez egyaránt. A fecskehasú mangalica hasa szőkés, háta pedig fekete színekben pompázik, mokány, zömökebb, ám annál gyorsabb típus. A fekete mangalica sajnos az 1900-as évek folyamán teljesen kipusztult, mivel sokkal kevésbé volt ellenálló az őt utolérő viszontagságokkal szemben. Igen ritka esetekben, főként hegyvidéki-dombsági területeken találkozhatunk a vadas mangalica típussal, illetve az időközben átalakult vörös-mangalica sertéssel. Egyetlen külföldi rokona a mediterrán eredetű iberico sertés.
Rendkívül elterjedt az a közhiedelem, mely szerint a mangalicasertés húsa és zsírja jóval egészségesebb más állatokéhoz mérten. Sajnos le kell lomboznunk mindenkit, aki ebben a reményben vásárol mangalicát az otthoni hűtőbe: semmilyen kutatás vagy tényállás nem támasztja alá ezt a vélekedést: a mangalica húsa és zsírja ugyanolyan magas koleszterin-tartalmú, mint bármely más hízósertés társának. Mivel a mangalicasertés izomközi zsírtartalma igen magas és szépen márványozott, ez különösen jó ízt kölcsönöz az állat húsának és zsírjának. A márványozottság pedig a hús minősége szempontjából különösen jelentős: ez teszi ugyanis olyan utánozhatatlanul ízletessé a tányérunkra kerülő steak szeletet. A fent említett okokból kifolyólag ez a sertésfajta különösen alkalmas magas minőségű szalámi vagy szalonna előállításához.
Magyarországon 2008 óta megrendezésre kerül a Mangalica Fesztivál, mely osztatlan sikere nyomán két évvel később már országos méreteket öltött. Az ország szinte minden vidékéről érkeznek tenyésztők a fesztiválra, és jobbnál jobb mangalicatermékekkel, sajtokkal és egyéb tejtermékekkel látják el az érdeklődő publikumot.