Borotvakagyló, a vízpart fúrótornya
Mindenki tudja: kicsi a bors - jelen esetben a "fúró", de erős! És éles. És mennyeien finom! Először ismerje és aztán mindenképp kóstolja is meg!
Az atlanti borotvakagyló, vagyis angolszász területeken használt frappáns elnevezésében „razor clam”, a tengerfenéken élő, hosszúkás héjba burkolózott élőlény. Ez az igazán különleges ínyencség méltán izgalmas formatervezéséről kapta elnevezését: a borotvakagyló héja és belseje hosszúkás, a nagypapa régi tükrösszekrényéből előkerülő pengés borotvákra hasonlít. Szerencsére megnyugodhatunk: a borotvakagylóval való mindennapos együttműködés jóval kisebb rizikófaktorral jár, mint férfi elődeink éles használati tárgya esetében.
Ez az állat természetes élőhelyét tekintve a tengerfenék iszapos flóráját és faunáját részesíti előnyben – többek között Spanyolországban, Nagy Britanniában, valamint a Benelux-államok tengerparti részein is könnyűszerrel bukkanhatunk erre az ízletes finomságra mind természetes körülmények között, mind a tányérunkon szervírozva.
A borotvakagylót nem véletlenül nevezik nemes egyszerűséggel a természet és a vízpart fúrótornyának: mivel egy alapvetően izomösszehúzódásokkal mozgó élőlényről beszélünk, akkora erőt tud kifejteni, amellyel akár a talaj alatti 60-70 centiméteres iszapmélységbe is le tudja magát fúrni, sőt mit több: saját erejéből horgony módjára bele is tud kapaszkodni az alatta elhelyezkedő földrétegbe, így horgászok, kalózok, óceánjáró hajók méltán sorakozhatnak jogos irigyei között. Mivel mozgását a héj ki- és becsukódásának köszönheti, így becserkészése különösen éber figyelmet igényel: másodpercek alatt kicsusszanhat a kezeink közül, így igazán fürgének kell bizonyulnia annak a lelkes amatőrnek, aki szabad kézzel szeretné behálózni ezt az igen speciális mozgású kagylófajtát.
Tudnivaló, hogy a kagylók között ahány forma, annyi elkészítési mód, fűszerezés és ízvilág: ami azonban szinte az összes kagylónál – így a borotvakagyló elkészítésénél is – fontos szempont, hogy grillezés, főzés során a kagylót nem szabad túl sokáig főni hagyni, mert a lágy, kellemesen ízgazdag végeredmény helyett egy állagában gumiabroncsra hasonlító amorf ételt kapunk, amely sem látványában sem ízében nem lesz kedvünkre való élmény.
Mindazonáltal a borotvakagyló igen hálás partner a konyhában. Mint a legtöbb kagylót, ezt is szervírozhatjuk a jól ismert fokhagymás-citromos picadával: a közkedvelt olívaolajos mártást a hangulatunkhoz illően akár egy kis fehérborral is megbolondíthatjuk és íme, máris egy katalán tapas-bárban érezhetjük magunkat. A közvélemény szerint egy pohár kellemesen hideg száraz pezsgő vagy prosecco társaságában lesz igazán kerek ez a kulináris élmény. A hagyományos mediterrán gasztronómia kedvelői se csüggedjenek: a borotvakagyló rendkívüli kapcsolatot ápol a paradicsomos ízjegyekkel is – meghinthetjük egy kis fenyőmaggal, vagy szórhatunk rá egy csipetnyi chilit, petrezselymet. Azok a vállalkozó szellemű kagyló fogyasztók, akik valami igazán különleges fúzióra vágynak, választhatnak egy egzotikusabb megoldást is: a borotvakagyló keleties fűszerekkel, korianderrel, gyömbérrel elkészítve is csodás. Isteni receptekért kattintson IDE!
Akár atlanti, csendes-óceáni vagy más tengerparti vidéken járunk, akár a saját otthoni konyhánkba vásárolunk belőle, mindenképpen érdemes egy eséllyel jutalmazni a borotvakagylót. Ami egészen biztos (bár ez alapvetően a legtöbb kagyló vonatkozásában helytálló megállapítás), hogy akármilyen fogyasztási módot választunk is hozzá, pár csepp citrom- vagy limelé különösen jól áll a tenger egyik legélesebb gyümölcsének.